2014. december 7., vasárnap

Tárkonyos halleves



Megleptem ma a családot :) - mégpedig azzal, hogy csak kétféle levest főztem ebédre. Második féléhez nem volt kedvem. Tegnapról maradt még köröm pörkölt meg krumpli, tegnapelőttről sült oldalas, csalamádé, akinek nem volt elég a leves, az ezek közül választhatott. 
És akkor az első leves:
Valamelyik nap néztem a tv-ben a Gasztroangyalt, amiben balatoni fehér hallevest főztek. Elgondolkodtam, hogy milyen lehet, és ahogy gondolkodtam, egyre szimpatikusabbnak tűnt. 
Sajnos az idén nem kényeztetett el bennünket Legnagyobbikom hallal, sőt - úgy tűnik az elmúlt évben elhagyta a horgász szerencse. Azt a keveset amit hozott, többnyire azonnal felhasználtam, így hiába kutattam át a fagyasztót, csak két csomag haracsaderekat találtam, amit egy nagyobb harcsa zsákmányból tettem el, azt meg nem akartam felhasználni, inkább tartalékolom még karácsonyig. 
De csak izgatta a fantáziámat a dolog, ezért a hét végi bevásárlásnál vettem a Tescoban egy csomag fagyasztott pangasiust, úgy gondoltam, a csomagban lévő három halfiléből az egyiket felhasználom egy tárkonyos halleves főzéséhez. Sajnos alaplevem nem volt, ezért a megdinsztelt hagymát és zöldségeket csak forró vízzel engedtem fel, amikor minden megfőtt, beleraktam a felkockázott, besózott halhúst, megvártam, hogy újra forrásba jöjjön a leves, akkor tejfölös habarással behabartam, beleraktam még egy fél marék kiskagyló tésztát,  kb. 10-12 percig főztem, majd tálaltam. A hal szinte nem is érződött benne. Biztos intenzívebb lett volna a hal íz, ha halcsontokból főzött alaplével készült volna. Azért így is nagyon finom volt. Családom nem volt elég bátor, ezt a levest csak egyedül én kóstoltam meg, két tányérral ettem belőle :). 
Hozzávalók: 
pici olaj, 1 pici fej hagyma felaprítva, 2-2 kicsi sárgarépa és petrezselyemgyökér felkarikázva, 1,5 szelet zellergumó feldarabolva, fél maréknyi fagyasztott zöldborsó, 4-5 darab fagyasztott erdei gomba, só, ételízesítő, őrölt bors, morzsolt tárkony, 1,2 liter forró víz, 1 db zsíros részeitől megtisztított, kockára vágott, besózott pangasius filé,  1 dl hideg víz, 1,5 evőkanál rétes liszt, 2-3 evőkanál tejföl, fél marék kiskagyló tészta. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése