2014. december 6., szombat

Újabb álmatlan éjszaka



Újabb álmatlanul töltött éjszakám "gyümölcseként"  az én Mikulásom kocsonyát és körömpörköltet hozott a családnak - csupa light-os kaja :)!  Nem tudom a teli Hold, vagy más volt az oka, de az elmúlt néhány napban háromszor is előfordult velem, hogy nem jött álom a szememre. Az első éjszakán papírcsillagokat gyártottam, a másodikon a blogjaimat csinosítgattam, az elmúlt éjjelt pedig főzésre használtam. Főztem egy kisebb adag "filézett" kocsonyát, és egy lábas körömpörköltet.
Valamikor 11 - fél 12 felé először arra gondoltam, hogy összevágom a körmöt, amit tegnap vettem, hogy ezzel is előrébb legyek a kocsonya és a mai ebéd előkészítésében. Aztán először összevágtam 4 első körmöt  (csak késsel, az itt leírt módon) egy hátsó csülök felét, majd megtisztítás után egy sertésnyelvet is. Ezeket a húsokat a kocsonyába szántam. És ha már összevágtam, odatettem főni a kocsonyát. Ízesítettem sóval, ételízesítővel, fokhagyma granulátummal, őrölt köménnyel és őrölt borssal, gyorsfőző fedő alatt, szokásos jelzések után 1 órán át főztem, aztán hagytam magától visszaesni a "pöcköt".
Amíg a kocsonya főtt, összevágtam a maradék 6 első körmöt, a csülök másik felét és két kisebb sovány húsdarabot, amit tegnap az oldalasról vágtam le, aztán a pörköltet is odatettem főni.
Amikor a kocsonyás fazék visszahűlt annyira, hogy ki bírtam nyitni, kiszedtem a körmöket és a vaj puha húsból evőpálcika meg kis villa segítségével kiszedegettem a csontokat, majd a húst kis tálkákba tettem, a kocsonyalevet rászűrtem és félretettem hűlni. Amire ezek elkészültek, már hajnali 4 volt, kikapcsoltam a pörkölt alatt is a tűzhelyet, és elmentem aludni. 
Aztán reggel fél 6-kor csörgött Apa telefonja, amire felébredtem. Irányt vettem a konyhába, folpackkal letakartam a kocsonyákat és megkértem Apát, hogy pakolja be  a hűtőbe a 9 kis tálkát én meg visszabújtam aludni. Legközelebb 9-kor ébredtem, teljesen kipihenten és nyugodtan, mert tudtam, hogy  kész a kocsonya és az ebéd is.  Első utam a hűtőhöz vezetett, hogy megnézzem a kocsonyákat. Megint bebizonyosodott számomra, hogy pasit nem érdemes megbízni konyhai dolgokkal. Apa úgy rakta a hűtőbe a kocsonyás tálakat, hogy néhány tál megbillent, a kocsonya egy része ezekből a tojás tartó tálamba folyt, úgyhogy a tojások kocsonyába lettek pácolva, a tálkákban maradt kocsonya pedig ferdén szilárdult meg. Mérgelődni nem volt kedvem, inkább kóstolni akartam-akartunk. Meg is kóstoltunk egy-egy tálka kocsonyát, és mindhármunknak nagyon ízlett. Igaz nem lett nagyon szép, mert -ahogy már előzőleg megírtam-  őrölt borsot tettem bele, ami a szűrőn is átment, így fekete pettyek látszottak a tányérra borított kocsonyában. De nagyobb bajunk sose legyen, mert amúgy nagyon finom volt

  kép most csak a kocsonyáról készült.

Az ebédhez aztán már csak néhány krumplit kellett főzni, úgyhogy nem kellett kapkodnom délelőtt.
Estére bejelentkeztek Legnagyobbikomék, ezért délután pikk-pakk összedobtam egy dupla adagos meggyes-mákos és egy adag almás-körtés muffint, mert a héten mindkettőnek nagy sikere volt. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése