2014. február 8., szombat

Rántott zöldségek gőzölt krumplival




Ami miatt ez a bejegyzés megszületett, az a "kínai pároló edényem", amivel gyorsan nagyon finom karfiolt és krumplit gőzöltem. A gőzölt karfiolból rántott karfiol készült, a krumplihoz pedig csak 2 evőkanál Flóra margarint, kevés sót és őrölt borsot adtam,  mégis olyan, de olyan finom volt, hogy engem teljesen elvarázsolt :)! Valamikor sok évvel ezelőtt kaptam vagy nyertem ezt a gőzölő edényt, én már nem is emlékszem. Csak egy biztos, még soha nem használtam, mert  elég intenzív, rózsabokorra jellemző illata van, féltem, hogy a benne párolt étel is átveszi azt az illatot. Ma azon töprengtem, hogy pároljak meg egyszerre kétféle zöldséget az ebédhez, és akkor ugrott be, hogy van nekem ez az edényem, itt az ideje a kipróbálásnak. Az alsó edénybe egy rózsáira szedett  karfiolt pakoltam, a felsőbe pedig 6 db közepes, tisztított felkockázott krumplit. A gőzölő edény alá egy peremes lábasba 1 liter forró vizet öntöttem, ízesítettem 1 fehér kanál sóval. A gőzölő edényt erre ültettem, és végig nagy hőfokon forraltam a sós vizet. Ami a legjobban meglepett, hogy a gőzölés folyamán egy csepp gőz sem jött ki az edényből, és annyi idő alatt puhult meg a krumpli és a karfiol, míg megtisztítottam,  felszeleteltem és megsóztam egy padlizsánt, meg 6 gombát. Szinte hihetetlen volt, hogy olyan hamar elkészült és az is, hogy milyen finom lett. 





Az első fogás tegnapról maradt leves volt, néhány apró gőzölt karfiolrózsával kiegészítve.




 A gőzölt, picit megsózott karfiol mellett padlizsánt és gombát is rántottam, testkontrollos panírban (liszt, tojás sűrűségű vizes lisztpép, zsemlemorzsa). A hozzá használt liszt most búzacsírával dúsított volt.  A szénhidrátos ebéd után 3 óra a várakozási idő.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon praktikus szerkezet, először nem tudtam elképzelni hogy mi ez? Nagyon guszta már a tányéron a rántott zöldségek a krumplival!

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is nagyon praktikus. Isteniek a benne készült zöldségek. Mást is ki fogok próbálni gőzölve :)!

    VálaszTörlés