2013. március 15., péntek

Csirkemell Holstein módra

Az éjjel megálmodtam, hogy mi legyen a mai ebéd, csirkemell Holstein módra. Én nagyon régen étteremben ettem bélszínt Holstein módra, de olyan régen, hogy az idejét se tudom, arra viszont emlékszem, hogy  imádtam. Most a bélszín már szinte megfizethetetlen, ezért gondoltam, hogy kipróbálom csirkemellből. Soha nem csináltam még, ezért szétnéztem a neten, hogy van-e valami különleges praktikája. Volt ahol azt írták, hogy füstölt hús zsírján kell sütni a húst, volt ahol fokhagymás fűszerezést írtak. Végül maradtam a Zepter sütési módszerénél és a minimál fűszerezésnél, vagyis a vastag szeletre vágott sózás és fűszerezés nélküli csirkemellfilét száraz, forró serpenyőben sütöttem meg a sütés szabályai szerint. Amikor az első oldalt elengedte a serpenyő, megfordítottam egy sütőlapáttal, és akkor sóztam meg először a csirkemellet. 


A másik oldalt is sütöttem míg elengedte a serpenyő, aztán fedő alatt is hagytam a húsnak 1-2 percet, újra megfordítottam, sóztam, borsoztam, és nagy tálcára szedtem. Közben mellette egy-egy kávéskanál margarin és olaj keverékén tükörtojást sütöttem (de azt már teflonban). Minden megsütött-sózott-borsozott csirkemellfilére egy tükörtojást ültettem. Zepter edény híján teflon serpenyőben is meg lehet sütni a csirkemellet.


Persze nem a hús és tükörtojás sütéssel kezdtem, hanem a köretekkel, a borsó és gomba párolással, meg a krumpli sütéssel. (Az 1 kg mirelit borsót 2 evőkanál margarinon só, ételízesítő, őrölt bors és szárított petrezselyemlevél hozzáadásával, víz nélkül pároltam puhára, Zepter módszer szerint. A kb. 25 dkg gombát 2 teáskanál margarinon, a borsónál felsorolt fűszerekkel.)
A csirkemellről leeső húsokat kis kockákra vágtam és tárkonyos ragulevest főztem belőle a már többször leírt módon. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése