2012. január 29., vasárnap

Mai ebédünk: Csirkeleves grízgaluskával, hurka-kolbász tepsis krumplival












Ma egészen másképp alakult az ebédünk, mint amit eredetileg elképzeltem. Mert eredetileg Stahl Judit tejszínes csirkéjét szerettem volna elkészíteni, egy finom grízgaluskás húsleves után. De ma délelőtt drága jó Öcsém hozott nekünk házi disznótorost: hurkát - kolbászt. A gyerekek persze rákezdtek, hogy az legyen ebédre ne csirke, így változott a program, ma közkívánatra disznótoros lett tepsis krumplival, holnap meg majd meglesz a tejszínes csirke.


A húsleves szokásos módon készült, Zepter gyorsfőző fedővel, jelzések után 8 percig főztem a csirkét, aztán kiengedtem a gőzt.


A grízgaluska hozzávalói: 2 db tojás, 6 evőkanál búzadara (gríz), 1/4 fehér kanál szitált ételízesítő, őrölt bors, szárított petrezselyemzöld, pici olaj (kb. 1 evőkanálnyi), csipetnyi sütőpor.


A hozzávalókat tányérban jól összekevertem és fóliával lefedve a hűtőbe tettem, hogy a gríz megduzzadjon (1-1,5 órára). Amikor a leves megfőtt, másik edényben, 1,3-1,5 liter vizet forraltam, amit kevés szitált ételízesítővel és sóval ízesítettem, abban kezdtem főzni az evőkanál hegyével apróra szaggatott grízgaluskákat. Félfövésben lehettek, amikor rájuk szűrtem a levest. Összesen legalább 20-25 percig főttek a galuskák, és nagyon szépen "meghíztak", a belsejük is jól átfőtt, könnyűek voltak. Legkisebbikem felhőlevesnek titulálta, amikor meglátta. Nagyon finom volt, régen volt már grízgaluska a levesbetét.










A hurkát kolbászt szokásos módon, mindkét oldalukat több helyen megszurkálva sütöttem, hogy ne durranjanak ki. 180 fokos sütőben sültek kb. 1 órát légkeverésen, alatta egy másik tepsiben készült a tepsis krumpli. Ez is nagyon finom volt. A múltkori hurkás affér azért még bennem van, ezért most nekem a leves jobban esett. De lehet, hogy azért is, mert annyira a csirkére voltam ráállva, és a hirtelen váltást nem tudtam követni.









6 megjegyzés:

  1. A napokban én is sütöttem hurkát, kolbászt, csak az enyém bolti volt, nem házi. Gondolom óriási a különbség.

    VálaszTörlés
  2. Bírnék enni belőle...:o))) Nagyon finom ebéd!

    VálaszTörlés
  3. Milyen szép nagyok a galuskáid:) Én is így szoktam. A sült kolbászt szeretem, a hurkát inkább meghagyom nektek:)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a kedves hozzászólásokat, tényleg finom ebéd volt, csak én mást szerettem volna ma készíteni. A család azonban így volt boldog és az a legfontosabb :D!!

    VálaszTörlés