2012. október 23., kedd

Tűzdelt süllő, rántott csirkemellcsíkok















Ezt a kétféle ételt készítettem ma. Mást nem kellett főznöm, mert kétféle leves (húsleves és karalábé leves) volt a hűtőben, tegnapról krumpli is maradt annyi, hogy szerintem még ma is marad. A süllőt Legnagyobbikom fogta tegnapelőtt. Tegnap nagyon csalódott volt, hogy nem készítettem el, ezért ma sort kerítettem rá. Apa kedvére meg rántott húst csináltam, mire az orvostól hazaért - vigasztalásul. Bár nem tudtam teljesen kedvében járni, mert "négylábút" kívánt volna kirántva, leginkább disznót, de most csak "kétlábú" hús volt itthon. Végül azért ezzel is beérte, bár az étvágyán is látszott, hogy beteg! Most valahogy semmi nem az igazi se neki, se nekem. Drágám bőszen issza a forró teát, szedi a vitaminokat és fekszik. Én is szedem a gyógyszert, kenem és kenetem a derekam. Aztán ha kicsit azt érzem, hogy nem fáj már annyira, akkor "vagánykodok" - legalábbis Párom szerint. De biztos így van, mert ma délelőtt is egészen szuperül éreztem magam, aztán a mosogatógépbe pakolás közben úgy megrántottam megint a derekam, hogy azóta megint csak totyogok. Kész paralimpia.   


Ma csak a süllőt írom le, rántott húst szerintem már az is tud csinálni, aki nem tud főzni. Szóval kellett egy szép megtisztított, kibelezett megmosott és szárazra törölgetett süllő. Ezt a süllőt mindkét oldalán bevagdostam/beirdaltam  kb. 2 cm-ként, egészen a gerincig. A sütőt közben 200 fokra kapcsoltam melegedni, légkeverésen.  Aztán a bevagdosott halat beszórtam és bedörzsöltem az "Erdészné féle" erdei gombás ételízesítővel és sóval, majd kb. 1-1,5 mm vastag szalonnaszeleteket vágtam sima füstölt szalonnából, aztán a szeleteket gyufatészta vastagságú csíkokra. Utána lilahagymát tisztítottam, és úgy vágtam be, hogy a külső három "levelét" le tudjam szedni, ezeket is vékony csíkokra vágtam. 


















A befűszerezett hal vágásaiba 1-1 hagyma és szalonna csíkot dugtam, óvatosan sütőpapírral bélelt sütőlapra fektettem és a 200 fokra előmelegített sütőbe toltam fejjel előre, 25 percre, majd megfordítottam, hogy farokkal előre menjen a sütőbe és még 5 percig sütöttem ugyancsak 200 fokon. Isteni illatokkal telt meg a konyha, nagyon vártuk, hogy megkóstolhassuk ezt a finomságot, és nem is csalódtunk, mert isteni finom ízes-szaftos fogás lett :)!









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése