2012. november 18., vasárnap

Puszedli




A világosabb


Már jó ideje nem sütöttem semmit, de ma rászántam magam. Megkerestem a kisokosomban egy régi családi receptet, amit Férjem Keresztszüleitől kértem el, még sok évvel ezelőtt, Ők sütötték ezt az egyszerű kis rágcsát. Csak az Övék mintha még kisebb lett volna, pedig úgy gondoltam, ennél kisebb golyókat már nem lehet formálni a masszából. 


Hozzávalók: 45 dkg liszt (én fele-fele arányban nagyi titka sütemény és finom lisztet használtam), 4 dkg zsír, 15 dkg porcukor, 1/2 kávéskanál szódabikarbóna, 1-1 kávéskanál őrölt szegfűszeg és fahéj, 3 egész tojás, 15 dkg hevített méz.


Először egy csézébe kimértem a 15 dkg mézet (akác volt itthon), és 30 másodpercre, 1000Wattra betettem a mikróba "hevülni":). Aztán kimértem a többi alapanyagot és mindent egy nagy tálba tettem. Legutoljára a mézet.  A hozzávalókat jól összegyúrtam, de nyílván túl nagyok voltak a tojások, mert először nem akart szép sima tészta lenni, csak egy ragadós massza, úgyhogy tettem bele még egy kis lisztet (nem tudom mennyit, épp csak kicsit megszórtam a tésztát vele 2x), és tettem még bele 1/2-1/2 kávéskanál szódabikarbónát, fahéjat és szegfűszeget is. Utána már jobban formázhatóvá vált. Pici golyókat formáltam és két sütőpapírral kibélelt tepsit teleraktam vele. Legnagyobbikomat megkértem, tegyen mindegyik tetejére 1-1 darabka dióbelet. A sütőt még a legelején bekapcsoltam 200 fokra, légkeverésre melegedni és amint az első tepsi tele volt, már be is raktam sülni.




















Gyorsan pakoltam a második tepsibe is a golyókat, Legnagyobbikom meg a diót a tetejükre, de az első tepsi puszedli így is kicsit megpirult. A másodiknál már jobban vigyáztunk, az világosabb lett. Férjem Keresztszüleinél egyébként mindig kicsit barnábbra, ropogósabbra volt sütve ez a süti, úgyhogy az első tepsi puszedli jobban olyan volt, mint amit Ők készítettek. A második kicsit világosabb, és kicsit puhább is lett, de úgy vettem észre, ahogy hül egyre ropogósabb lesz mindkettő. De nagyon finom, a fahéjjal, szegfűszeggel, már kicsit a karácsonyt idézi. És aránylag olcsó süti. 







A sötétebb




4 megjegyzés:

  1. Nagyon jól mutatnak ott a tányérodon, kár hogy nem tudom megkóstolni? Már nekem is előkéne keresnem az én puszedli receptemet.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon kívánatosak, szerintem profi munka!!!

    VálaszTörlés
  3. Karácsonyra én is sütök...Legalábbis be van tervezve. Jó a recept!

    VálaszTörlés
  4. Éva köszi! Szívesen kínáltalak volna, mert jó lett!

    Juci - köszi, életem első puszedlijai.

    Illéskrisz - kellemes illat töltötte be tőle a lakást, máris olyan karácsonyi hangulat volt!

    VálaszTörlés