2012. november 7., szerda

Krumplis és krumplis-kolbászos pogácsa (hajtogatott)







Tegnap nem kellett még komoly dolgokat készítenem, mert a hét végéről volt elegendő étel kimaradva. A körömpörkölthöz azért mégiscsak főztem egy lábas krumplit. Isteni, ragadós ebédünk volt, savanyúsággal maga volt a tökély. Persze még mindig nem bírtuk megenni, tegnap is maradt ki egy icipici pörkölt, és kb. 1,5 adag krumpli. Ma ezeket alakítottam tovább. A kocsonyásra dermedt pörköltből minden csontot kiszedtem, és összefőztem a maradék húsos káposztával. Mondanom sem kell, isteni enyves húsoskáposztát ebédelhettünk. De a krumpli sem veszett kárba, az alatta maradt pici főzőlével simára turmixoltam, az lett az alapja a krumplis és krumplis-kolbászos pogácsának.


Hozzávalók: 90 dkg rétes liszt, 2 csomag instant élesztő, 1 csapott teáskanál cukor,  kb. 60 dkg simára turmixolt krumplipüré, amiben kb. 1-1,5 dl főzővíz volt,  12 + 10 dkg ráma maragarin, 1 evőkanál olaj,  kb. 12 dkg pick kolbász lebőrözve, hosszában négybe vágva és vékonyra felszeletelve, só, 1 tojás


Szüleimtől a héten finom hópehely krumplit kaptunk egy zsákkal. Ez a krumpli még másnap is finom, nem keményedik meg. A tegnap kimaradt krumplit ma megmelegítettem kicsit, és az alatta lévő főzővízzel teljesen krémesre turmixoltam, a még meleg krumpliba belekevertem kb. 12 dkg margarint, hogy hűtse kicsit, és közben a maragarin is felolvadjon. Egy nagy tálba beleöntöttem a lisztet, élesztőt, cukrot, majd hozzáadtam a margarinos krumplit. Sót nem tettem bele, mert a krumplit túl sósnak éreztem. Ahhoz, hogy szép sima tésztát kapjak kellett még egy evőkanálnyi olaj. Jól kidolgoztam a tésztát, aztán kettéosztottam és pihenni hagytam kicsit, míg összevágtam a kolbászos pogácsába való kolbászt. Az egyik tésztaadagba beledolgoztam a feldarabolt kolbászt, és letakarva pihentettem pár percig, addig a másik tésztát meghajtogattam: kinyújtottam, és megkentem a kb. 10 dkg olvasztott margarin felével, megszórtam sóval (nehogy véletlen sótlan maradjon a pogácsám), aztán a tészta felölem lévő 1/3 részét a középső harmadra  hajtottam, majd a túlsó harmadot is közép irányba, aztán a tészta két végét szintén középre hajtottam, aztán lefelé fordítottam. Ezután a kolbászos tésztát is hasonlóképpen meghajtogattam, és mindkettőt pihenni hagytam 10-15 percig, ekkor a hajtogatást még egyszer megismételtem mindkét tésztán.















A tészták a második hajtogatás után


A tésztákat tálba tettem, folpackkal letakartam, és hagytam duplájára kelni. A sütőt 180 fokra és légkeverésre kapcsoltam melegedni, aztán két tepsit kibéleltem sütőpapírral. 










A tésztákat kb. 2 cm vastagra kinyújtottam, tetejüket éles késsel megkarcoltam és egy 4-4,5 cm átmérőjű pogácsa szaggatóval kiszaggattam. A potyadék tésztákan nem gyúrtam hülyére, épp csak összefogtam kicsit. 














Tepsire raktam a pogácsákat, tetejüket megkentem pici sóval elhabart tojással és az egyik tepsit az előmelegített sütőbe a legalsó, a másikat a negyedik sínre toltam. Kb. 15 perc után a két tepsit megcseréltem és még 5 percig hagytam benn őket, ezalatt szép piros mosolygósra sültek a pogácsáim. Nagyon finom lett mindkét fajta (finomabb, mint a régebben sütött kolbászos pogácsám)























5 megjegyzés:

  1. Hű, az a kolbászos, meg a másik is! Marhául tetszik! :o) Mit nem adnék pár falatért..Hozom a konyharuhám, szedek egy párat!

    VálaszTörlés
  2. Na most már tudok írni:) Nekem is nagyon tetszenek ezek a pogácsák:)

    VálaszTörlés
  3. Gyere nyugodtan Kriszti, van még pár darab:)!

    VálaszTörlés
  4. Örülök Kati, annak is hogy tudsz írni, és annak is, hogy tetszenek a pogik. Nem sok hozzávaló kell bele, és tényleg nagyon finom mindkettő, bár a kolbászosat jobban hordja a család. Hiába na, ragadozók :)!

    VálaszTörlés
  5. Mindkettő nagyon jó, de meg tudom érteni, hogy a kolbászos jobban fogy:) A maradékfelhasználás is nagyon jó, minden felhasználásra kerül:)

    VálaszTörlés