2012. február 16., csütörtök

Mai ebédünk: Csirkeleves cérnametélttel, sült csülök tepsis krumplival






A mai ebédünk már úgy sikerült, ahogy azt a család megszokhatta. Egy csirke levescsomagból nagyon finom levest főztem gyorsfőző fedővel szokásos módon, zöldségekkel és cérnametélttel. Úgy főztem, hogy holnapra is maradjon. A Valentin napi csontlevest is két napig ettük, és nagyon jól esett mindkétszer.










Második fogásnak sült csülök készült tepsis krumplival. Tegnap Legkisebbikemmel 2 csülköt hozattam, az egyik így megmaradt mára, abból lett a sült csülök. De először azt is előfőztem gyorsfőző fedővel. A csülköt a kis főzőkosárral az 5,8 literes fazékba tettem, szórtam rá 2 fehér kanállal a sertéssült fűszerkeverékemből, meg egy fehér kanál sót, felöntöttem fél liter forró vízzel, és szokásos jelzések (pöcök kiugrás és termosztát mutató feléig érése után) 50 percig főztem, aztán a gőzt kiengedtem és hűlni hagytam a húst. Amíg hűlt előkészítettem a krumplit. Megtisztítottam, megmostam, feldaraboltam, sütőpapírral bélelt tepsire öntöttem, egy nagy tepsi krumplit 2 fehér kanál sertéssült fűszerkeverékemmel és 1 fehér kanál sóval fűszereztem, és kevés olajjal meglocsolva jól elkevertem, majd lefedés nélkül 180 fokra előmelegített és légkeverésre állított sütőbe toltam a legalsó sínre.









A bőrös csülökhúst lefejtettem a csontról és keresztben felszeleteltem. Megszórtam azt is sertéssült fűszerkeverékkel, és ugyancsak sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam és a sütő 4. sínjére tettem. Mire a krumpli megsült, a hús is szépen megpirult.










Ma istenire sikerült  mindkét fogás :D!! A család úgy nekiesett a húsnak és krumplinak, hogy alig bírtam lefényképezni.









6 megjegyzés:

  1. A húsleveseid mindig nagyon guszták, most is. A csülök és a krumpli nagyon étvágygerjesztő.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm kedves Hobbychef :D

    VálaszTörlés
  3. Jaj Marika,de guszta lett,már én is készülök egy párnapja csülköt sütni vagy főzni,most megerősítetted bennem a vágyat:),jövőhéten már nem marad ki:)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Mária!
    Megmondom őszintén,a tepsiben sült húsok és a burgonyák a kedvenceim,ha készítek ilyent,akkor még hidegen és este is azt eszem,és soha nem szedem ki teljesen a tepsiből,mert onnan szeretem enni vacsorára,délben tányérban,de este csak a tepsiből,a finom belesült szaftos maradékot!:):)

    VálaszTörlés
  5. Megint milyen finomat főztél! A család hányszor csókol neked kezet egy nap? :o)))

    VálaszTörlés
  6. Ditta - köszi! Biztosan a hideg idő miatt érezzük, hogy ilyesmit kellene enni :)

    Mellissina2 - nálunk Férjem a hidegen tepsiből eszegető :)

    Illéskrisz - Igyekszem jól tartani Őket és Nekik ez természetes, ezért soha nem kapok kézcsókot :D

    VálaszTörlés