2012. február 12., vasárnap

Tejszínes csirke




És végre eljött a nap, a Tejszínes csirke napja, amire már legalább két hete készültem :). A Stahl Juditnál látott eredetileg francia recept alapján készített csirkéé, de ezen is változtattam egy kicsit. Volt olyan alapanyag, amit helyettesítettem (füstölt szalonna helyett bacont használtam), volt olyan, amit kihagytam (brandy), és mert nagyon utálok mosogatni, nem sütőben fejeztem be a sütést, hanem ugyanabban a Spider Pan serpenyőben, amiben az elősütést is végeztem (a múltkor is isteni csirkét tudtam sütni benne)

Hozzávalók: 8 db csirke felső comb (kicsontozva), 5 dkg vaj, 5 dkg bacon, 16-18 levélke friss rozmaring, 2,5 dl főző tejszín, só, bors ízlés szerint, 2 fej fokhagyma, pici víz


Először a csirke felső combokat megtisztítottam, megmostam és kivettem belőlük a csontokat (amit bezacskózva  mélyhűtőbe raktam, egy csirkelevest tudok vele "erősíteni"). Aztán a kertből előkotortam a hó alól a rozmaringot, és szedtem néhány kisebb ágacskát. A megmosott rozmaringleveleket felapróztam, és elkevertem a tejszínben. Megtisztítottam 3 fej fokhagymát - ennyi kellett ugyanis ahhoz, hogy kb. 2 fejnyi egészséges fokhagymagerezdet ki tudjak szedni belőle, pedig ez igazi magyar, makói fokhagyma volt 



A felolvasztott vajon kisütöttem a kockákra vágott bacont, aztán a pörcöket kistányérra szedtem. A visszamaradt szalonnás zsiradékon a filézett csirkecombokat körbesütöttem. Amikor minden oldaluk szépen körbesült, 



akkor sóztam, borsoztam, mellédobtam a fokhagymagerezdeket és felöntöttem a rozmaringos tejszínnel.



Először erős lángon sütöttem néhány percig, aztán közepesnél kicsit kisebb lángon főztem lefedve kb. 30 percig, közben egyszer megfordítottam a combokat. Ennyi idő alatt a fokhagyma krémesre puhult. A csirkét tányérra szedtem, 



a tejszínes szószról leszedtem a felesleges zsiradékot egy kis merőkanállal, a szószt egy nagy bögrébe öntöttem és botmixerrel összeturmixoltam. Aztán visszaöntöttem a serpenyőbe, a bögrét kevés vízzel kiöblítettem, (hogy a lehető legkevesebb szósz menjen veszendőbe) és azt is a serpenyőbe öntöttem. Felforraltam, beleszórtam a félretett bacon pörcöket, 



visszaraktam a szószba a csirkecombokat, és fedő alatt főztem még néhány percig. 



Köret ajánlat nem volt az adásban hozzá, én ma törtkrumplival tálaltam, de sültkrumplival is finom lehet, vagy  esetleg göngyölt zöldbabbal, csak akkor a zöldbab kötegekbe nem tennék virslit. 



11 megjegyzés:

  1. Tényleg nagyon jó recept.Tetszik!

    VálaszTörlés
  2. Nálunk is ma csirke volt ebédre , csak másképpen elkészítve, de ezt a változatot is szeretik.

    VálaszTörlés
  3. Finom lehet, így még nem csináltam... Nálunk is szaftos husi volt, csak tésztával. Guszta!!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon guszta és finom lehetett! Megnéztem a fotókat és nyeltem nagyokat, most iszom egy kis teát rá!

    VálaszTörlés
  5. Annyira gusztán írtad le, hogy ha az ember épp nem éhes, még akkor is megkívánja. No és a képek sem mellékesek persze! Fincsi! :)

    VálaszTörlés
  6. A család nagyon be volt ijedve a tejszínes csirkétől, (ahogy általában mindig beijednek az újításoktól) ezért kérésükre ma csirkepörkölt is készült 8 alsó combból és 8 farrészből. A tejszínes csirke nekem nagyon ízlett, de borzasztóan fokhagymás volt. Csak az az íz dominált benne. Úgyhogy legközelebb ha el is készítem, biztos nem rakok bele ennyi fokhagymát, maximum 2 gerezdet. Akkor jobban fog érződni a rozmaring és a szalonna íze is. A fiúk szerint most minden pólusomból árad a fokhagymaillat, úgyhogy a vámpírok biztosan messzire elkerülnek az éjszaka:). Lehet, hogy Apa is :(

    VálaszTörlés
  7. Végre elkészült ez a tejszínes csirke, ez olyan volt mint a Luca széke:) Csak viccelek ám. Biztos finom volt, nagyon guszta:)

    VálaszTörlés
  8. Nálunk is tejszínes készült.Csirkemellből.:)Finomak az ilyen ételek, mert mindig másképp lehet variálni, bármilyen fűszerrel gazdagítod mindig más az ízhatás.

    VálaszTörlés
  9. Trollanyu - :) ez tényleg olyan lassan készült, illetve olyan soká :D

    Nelli - valóban a fűszerekkel nagyon jól lehet variálni az ízeket :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon finom lehet,szívesen ettem volna belőle!!

    VálaszTörlés