2012. június 6., szerda

Tökös lecsó







Tegnap megint vettem egy szép zsenge tököt, eredetileg rántott tökkarikákat akartam készíteni belőle, de aztán módosult az elképzelésem, és egy isteni, hidegen is forró tökös lecsót főztem belőle. Az a jó a tökben, hogy "tök semleges" ízű :D, így a lecsóból sem kiabált ki. Családtagjaim jó étvággyal falták, pedig a zsenge magocskák láthatóak voltak az ételben, - szerencsére ez senkit sem zavart. Tudják, hogy mindenféle módon próbálok zöldséget csempészni beléjük. Azért azt elmondom, hogy virsli is került a lecsóba, meg néhány karika kolbász "kellősítő" anyagként, mert a zöldségekhez azért nem fűlik annyira a foguk, hogy némi húsnemű nélkül is megegyék. Én próbáltam elkerülni a húsféléket, a tányéromban nem is látszik, de azért 1-2 karika kolbász és fél virsli nálam is lecsúszott végül :)


Hozzávalók: 1 db zsenge tök (aminek a héját körömmel könnyen meg lehet karcolni), kevés olaj, 4 jókora hagyma, 1 kg lecsópaprika, 3,5 db hegyes erős paprika (magházával együtt szeletelve), 4 db nagyobb paradicsom (60 dkg), 1 doboz (500 gr) Nostia passzírozott paradicsom, kb. fél-1 dl víz a doboz kiöblítéséhez, 3-4 fehér kanál csípős fűszerpaprika, só és édesítőszer ízlés szerint. Néhány dkg szeletelt szárazkolbász, 1 csomag Pikok bécsi virsli (500 gr).


A tököt vékonyan meghámoztam, aztán kb. 8-10 mm-es karikákra vágtam, lesóztam kicsit, hogy kiadja a levét. A hagymát, paprikákat, paradicsomot szokásos módon feldaraboltam, majd a tököt leöblítettem a sótól és kb. azonos méretű kockákra vágtam. Először a hagymát dinszteltem üvegesre, majd a paprikákat tettem rá, és kezdtem el dinsztelni, pár perc után a tököt is hozzáadtam, úgy pároltam tovább. Megszórtam 1/2 csapott fehér kanál sóval, és folytattam a párolást. Aztán a fűszerpaprikát is rátettem, jól elkevertem és hozzáadtam a feldarabolt paradicsomot, passzírozott paradicsomot, kávéskanálnyi édesítőszerrel ízesítettem és lefedve tovább főztem. A vége felé tettem bele a kettévágott vékony kolbász karikákat, és a kettévágott virslidarabokat. Utána már csak 2-3 percig főztem és tálaltam. Finom lett, friss kenyérrel ettük.






4 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta, szívesen tunkólnék egy kicsikét belőle!:-) Eddig még tökös lecsót nem ettem de hallottam már hogy van ilyen!

    VálaszTörlés
  2. Nekem a cukkinis, padlizsános a kedvencem:) Kenyérrel tunkolni, nincs is annál jobb.

    VálaszTörlés
  3. Éva - ahogy írtam is, a tök semleges ízű, így inkább a többi zöldség íze dominál. Hasonlít a cukkinisre.

    Mónika - Örülök:)

    Trollanyu - akkor ezt is szeretnéd, mert pont olyan :)! Én is imádom, de még nagy ragadozó Párom is többször kért belőle :)!!

    VálaszTörlés