2012. június 26., kedd

Mai ebédünk: Húsleves csirkéből, őzpörkölt pirított tarhonyával












Itthon Legkisebbikem és Barátnője, Angliában Középsőm és Menyem is lebetegedett. Legkisebbikem még pénteken nagyon kimelegedve ért haza a munkából és azonnal a hűtőhöz rohant hideg ásványvízért, este meg, az Európa Bajnokság alatt jéghideg sört iszogatott. Szombaton aztán már nem érezte jól magát, estére még be is lázasodott. Vasárnap is nyűgös volt egész nap, úgyhogy alig várta, hogy hétfő délután legyen, mert akkor rendelt a háziorvos, aki végre ellátta gyógyszerekkel. Középsőm meg tegnap virradóra hányással-hasmenéssel ébredt, csakúgy, mint Menyem. Állítólag a városban ahol laknak most valami vírus ütötte fel a fejét. Tegnap a Kicsiken még nem látszott, hogy elkapták volna, aztán majd látjuk. Drukkolunk, hogy ne betegedjenek le, mert biztosan nagyon megviselné Őket. Tomikám ma délelőtt oviban volt, remélem délután minden rendben lesz náluk. Sajnáltam, hogy a finom húslevesből távoli betegeim nem tudtak enni, pedig olyan szívesen megetettem volna Őket is!! Így csak az itthoni beteg - aki direkt húslevest kért ma -  gyógyul tőle, bár nekünk egészségeseknek is nagyon jól esett. A levest szokásos módon főztem gyorsfőző fedővel, jelzések után 8 percig, aztán visszahűtöttem és a tésztára szűrtem - lehet, hogy ezt már le sem kellene írnom:).










Az ebéd második fogása vadász ismerősünknek köszönhetően került asztalra. Vasárnap este kaptunk őzhúst, amit azonnal összevágtam, és hűtőbe tettem. Tegnap ebédre még volt vasárnapról étel, ezért csak este főztem meg az őzpörköltet, pont úgy, ahogy már régebben leírtam, forrás után 2 órán át. Kihűlés után hűtőbe raktam, így ma csak pirított tarhonyát kellett készítenem hozzá. Saját készítésű kovászos uborkával ettük, isteni volt. Mintha vasárnapi ebédet ettünk volna :)!!









5 megjegyzés:

  1. Hmm, imádom az őz húst. Nagyon fincsi lehetett! Jobbulást a betegeskedőnek!

    VálaszTörlés
  2. Jobbulást kívánok a családodnak:) De jó neked, hogy őzhúsod is van:) Nekem most leginkább a tarhonya ízlene, mert az itt nincs, néha készítek házit. De én pont ezt a gépit szeretem:)

    VálaszTörlés
  3. Jobbulást a lábadozóknak! Az ebéd nagyon finom lett, már amit a képeken látok! :o)

    VálaszTörlés
  4. Jobbulást kívánok a betegeknek!!!!A gyógyító húsleves majd biztosan megteszi a hatását, de az őzpörkölt is nagyon guszta, és finom lehetett.

    VálaszTörlés
  5. Lilla - nagyon finom tényleg, nagyon szeretjük mi is.
    Köszönöm:)!

    Trollanyu - köszönöm:)! Tényleg nagyon jó, kár, hogy hamar elfogy. A tarhonya nagy kedvenc nálunk is. Angliában sincs, szoktunk vinni vagy küldeni Középsőméknek is, mert Ők is szeretik és hiányolják.

    Illéskrisz - köszi:)! Tényleg finom volt, és nagyon kapós. Már csak egy pici pörkölt maradt, azt ma átalakítom őzgulyásnak megint, hogy még mindenki részesülhessen a jóból:).

    Gizi - Köszönöm:)! Mindent bevetettünk, ami bevethető volt, hogy jobban legyen Legkisebbikem (citromos-mézes tea, kamillás gőzőlés, lámpázás, húsleves, kínai balzsam, orrcsepp, gyógyszerek), így már sokkal jobban van :)! Középsőm is kezd magához térni, tegnap már föl bírt kelni kicsit. Menyem jobban bírta, Ő a gyerekeket is el tudta látni. Hiába na, a pasik jobban megadják magukat, ha betegek.

    VálaszTörlés