2013. január 18., péntek

Gulyásleves, pogácsa




 Tegnap (csütörtökön) vacsorára még mindig hétvégi ételt hasznosítottam újra, a marhapörkölt maradékát, kb. 1,5-2 adag pihent még a hűtőben kocsonyásra dermedve. Ennek felhasználásával a már régebben leírt módon készült gulyás leves. Megpucoltam 2 sárgarépát, 1 petrezselyemgyökeret, 2 nagyobb krumplit, 1 hagymát. A hagymát felapróztam, a zöldségeket kb. azonos méretű darabokra vágtam. Pici olajon mindent megdinszteltem, megszórtam egy fehér kanál fűszerpaprikávala, és azonnal felöntöttem 1,5 liter forró vízzel. ztam, és kevés őrölt köménnyel is ízesítettem. Ezt a hamis gulyást főztem először puhára, aztán hozzáöntöttem a marhapörkölt felforralt maradékát. Összerottyantottam, aztán egy kevés nokedlit főztem bele (két tojásból, csipet sóval, annyi liszttel, amennyit felvett, hogy ne legyen túl kemény, de szét se essen - kicsit kemény lett). Néhány perc forralás után forrón tálaltam. A tegnapelőtt sütött pogácsából maradt még egy-egy tányérral, abból ettünk utána második fogásként.

Káposztás és libatepertős pogácsa

 Az este valahonnan egy katicabogár került az étkezőnkbe. Először a  lámpa körül repkedett nagy bőszen, aztán az asztalon landolt. Apa lefényképezte, aztán áttettük a virágokra, hátha életben marad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése