2011. december 11., vasárnap

Fejfájós ebéd :(


Ma olyan rettenetes fejfájásra ébredtem, hogy alig bírtam megmozdulni! Hiába vettem be gyógyszert (hajnaltól ebédig hármat is), nem csillapodott a fájdalom. Ezért aztán a lehető legegyszerűbben oldottam meg a mai ebédet. Gyorsfőző fedővel, jól bezöldségelve, szokásos módon (jelzések után 8 perc) megfőztem 3 csomag kétízületes csirkeszárnyat levesnek, aztán a megfőtt szárnyakat sütőpapírral bélelt tepsire szedtem (24 db volt), sültcsirke fűszerkeverékkel befűszereztem és 250 fokra előmelegített sütőben, légkeverésen pirosra, ropogósra sütöttem. Valami hasonló már készült, aminek leírása és képei  ITT találhatók. A különbség ma annyi volt, hogy most 15 dkg csigatésztát főztem a leveshez, a sült szárnyakhoz hagymás krumplit főztem köretnek, és nem volt saláta, csak ketchup-öt kaphatott aki kért, ezzel olyan volt, mintha paradicsomszószt adtam volna még hozzá.  Ja, és ma fényképezni sem volt erőm :(.  Örültem, hogy aránylag kevés mozgással elég finom ebédet sikerült főznöm. Szerencsére  délután tudtam néhány órát aludni, úgyhogy estére eltűnt a fejemből ez az iszonyatos fájdalom. De jó ideig még olyan érzésem volt, mintha a jobb szemem dagadt lenne. Persze ebből semmi nem látszott kívülről, és egy idő után a kellemetlen  érzés is elmúlt :)


Remélem mindenkinek kellemesebben telt az Advent 3. vasárnapja!!

5 megjegyzés:

  1. Remélem mostanra már jobban vagy:) Iszonyatos tud lenni az ilyen fejfájás, nekem is szokott lenni, gyakran még 4-5 fájdalomcsillapító sem segít és szinte lebénít. Az a legrosszabb, mikor nem otthon vagyok, hanem dolgozom. Jó lenne valami tuti módszer, de szerintem nincs ilyen, csak valahogy túl kell élni:)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Trollanyu - köszönöm, szerencsére már jól vagyok, de a délelőttömet rendesen elrontotta! Tényleg jó lenne valami tuti módszer az ilyen kitartó hasogató fejfájás ellen. Van, hogy a migrénem eltart 2-3 napig, azt már megszoktam, és mostanában mintha ritkábban is jönne, de ez olyan volt, mintha késsel hasogatták volna az agyam minden mozgásnál.

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy estére jobban lettél, pokoli az ilyen fejfájás. Biztos a melegfrontot érezted meg. Én olyankor fel sem tudok kelni, meg nem is érdekel, hogy ki mit eszik. Ritkán tör rám ilyen iszonyatos fejfájás, de akkor használhatatlan vagyok. Az ebéd előtt le a kalappal, én nem volnék rá képes ilyen állapotban...

    VálaszTörlés
  4. Mariám, jobbulást!
    Nagyon szépeket főztél, mióta nem jártam nálad:)
    Most már majd remélhetőleg rendesen jövök:)
    Puszillak!:)

    VálaszTörlés
  5. Illéskrisz - köszi :)! Igen Férjem szerint is a melegfront lehetett a ludas!

    Roza - köszönöm! Szeretettel várlak :)!!

    VálaszTörlés