2011. december 26., hétfő

Karácsony másnapja 2011.







Ma nem kellett főznöm, annyi étel van a hűtőkben, hogy nyugodtan tarthattam ma igazi pihenő napot. A család nagy része "töltött" káposztát ebédelt, csak Legnagyobbikom tért vissza a vadkacsa sültre, az nagyon ízlett Neki. 


A káposztát hasonlóan főztem, mint máskor.


Hozzávalók: 3 kg savanyú káposzta, 1 bőrös csülök (1,4 kg),  14 db töltelék gombóc*,  5 db sertés első láb (10 szilánkmentes darabra hosszában kettéfűrészelve, ), 4 db fül, 3 nagy fej hagyma, kevés olaj, 6 csapott evőkanál rétes liszt (ez csomómentesen sűríti az ételt), 6-8 evőkanál fűszerpaprika, kevés só, kb. 2 liter víz.


a* töltelék gombócok hozzávalói: 1,2 kg darált hús, 25 dkg rizs, 1 egész nyers tojás, 3 fehér kanál ételízesítő, 2 kávéskanál fokhagyma granulátum, fél-fél kávéskanál őrölt bors és őrölt kömény, 2 fehér kanál fűszerpaprika.


Először a húsokat tisztítottam, mostam meg, a csülköt és füleket felkockáztam, de a körmöket egészben hagytam, hogy ne legyen tele csontokkal a káposzta. A káposztát most sem mostam ki. Rétegezve készítettem most is, mint máskor. Először kevés olajat tettem a 14 literes zepter lábasomba, majd egy marék felkockázott hagymát. Rá káposztát, majd a kockákra vágott bőrös csülköt, füleket, meghintettem 2 -2 evőkanál liszttel és fűszerpaprikával. Megint káposzta következett, majd egy sorban a 14 db töltelék gombóc, hagymakockák, káposzta, liszt, paprika. Ezután a köröm lett a legfelső hús-sor, (hogy könnyebben ki tudjuk halászni, mert amikor legalulra raktam, fel kellett túrni érte az egész káposztát), és a körmöket meg is sóztam kicsit, (annak nem elég a káposzta sóssága), rá megint hagyma és káposzta, liszt és fűszerpaprika. A végén felöntöttem forró vízzel és már tehettem is főni. Forrás után, szép lassú tűzön, kb. 3 órán át főztem


Ezzel a módszerrel Férjem szeretett Nagymamája készítette mindig a káposztát, Ő még rizst is szórt a sorok közé, azt én általában kihagyom. Így nem kell utólag berántani, ami jelentős könnyebbség. Mire megfő, egyenletesen piros, és megfelelő állagú lesz ez a finom egytálétel :)









6 megjegyzés:

  1. Ahhoz képest, hogy nem kellett főzni, s tele van a hűtő, sikerült a "kis" lábaskádban egy fantasztikus ételt elővarázsolni.

    VálaszTörlés
  2. :) Igen, a Szentesti bejegyzésben szerepel, hogy a káposztát még karácsony előtt megfőztem, úgyhogy tényleg csak melegíteni kellett :)

    VálaszTörlés
  3. Imádom! Karácsonykor nálunk kimaradt, de szilveszterre fogok főzni.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon guszta, mi is nagyon szeretjük:) Láttam a menüdet is, nagyon finomakat főztél.

    VálaszTörlés
  5. Marika remek ételeket készítettél,mindegyik napra,így utólag is boldog karácsonyt ,és további békés ünnepeket!Puszi

    VálaszTörlés
  6. Petra - a Te karácsonyi ételed is mesés volt :)

    Trollanyu - köszi, igyekeztem.

    Ditta - köszönöm, Puszillak én is Téged és a tündéri két picúrodat!!
    Kíváncsi vagyok, Nálatok hogy fogadta a Kislány a Pici érkezését??

    VálaszTörlés