2011. december 19., hétfő

Sült gombafejek rozmaringgal





Úgy tűnik tényleg szerelmese lettem a rozmaringnak. A gombát meg már nagyon régóta imádom. 6 fej szegény  tönk nélküli tölteni való gomba még a múlt hét óta várta, hogy mikor kerül végre sorra. Hát ma, még mielőtt végképp megadta volna magát, megsütöttem ebédre. Csak magamnak, mert ragadozóim a tegnapi leves és hideg rozmaringos sült mellett tették le a voksot.
Hozzávalók: 6 db nagyobb gomba kalap (bőrét lehúztam), 5 dkg margarin, kevés szitált ételízesítő vagy só, őrölt bors ízlés szerint (én jól megborsoztam), 1 teáskanálnyi (szárított) petrezselyemzöld, 5-6 levélke rozmaring.
A gombafejeket vízszintesen kettévágtam, hogy könnyebben átsüljön, majd kevés szitált ételízesítővel mindkét oldalán megszórtam, és néhány percig állni hagytam. A margarint felolvasztottam, amikor pezsgett, beleraktam az ételízesítővel megszórt gombafejeket és nagy lángon sütöttem. Néhány perc alatt összébb estek, könnyebben elfértek a serpenyőben, és levet is engedtek. Ekkor tettem hozzá a szárított petrezselyemzöldet (frissel persze még finomabb lehet), és megszórtam őrölt borssal. Néha átfordítva addig sütöttem, míg szép piros lett minden gomba. Az alatta lévő margarinnal együtt öntöttem tányérra, végül ollóval (egészen apróra) rávágtam a friss rozmaring leveleket, azokkal már nem sütöttem. Pirítóst készítettem hozzá. Isteni  volt :D!!
Amíg falatoztam, arra gondoltam, hogy ilyen módon elősütött gombával még finomabb lenne egy régebben elkészített ételem, a csibemáj kétféleképpen ahol az egyik mód a gombafejen, hagymával sült angolszalonnába tekert máj volt. Az ott leírt gomba alapot  ilyen rozmaringos sült gombára cserélném, akkor igazán tökéletes fogás lehetne. Bár úgy is finom volt, de a gomba picit sültebb lehetett volna.






6 megjegyzés:

  1. Ma én is ezt akartam készíteni, de mivel maradt még töltelékem a töltött karalábéból, más került a sütőbe, de volt benne gomba is.

    VálaszTörlés
  2. Ezt szívesen megettem volna én is, így ahogy a te ebéded volt!

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon jól hangzik,én is szeretem a rozmaringot, de gombával még nem próbáltam.

    VálaszTörlés
  4. Hobbychef - biztos isteni volt a töltött karalábéd is, láttam a receptjét!!

    Marisz57 - Isteni volt :)!!

    Judit60 - Én is most először, de biztos nem utoljára, mert fantasztikusan jó :)!

    VálaszTörlés
  5. Én is szoktam rozmaringos gombát sütni, nagyon szeretjük. A képedtől meg éhes lettem! Szívesen leenném a képernyőről...:))

    VálaszTörlés
  6. Nekem ez volt az első ilyen próbálkozásom, és máris imádom! :)

    VálaszTörlés