2011. június 26., vasárnap

Avokádókrémes szendvics



Életem első avokádóját vettem meg a legutóbbi bevásárláskor. Eddig valahogy idegenkedtem tőle. Milyen gyümölcs az, amelyikből szendvicskrémet lehet gyártani, és ráadásul zsíros?  Most viszont egy elég szép darabot sikerült kiválasztani, a héja fekete volt, és nyomásra ruganyos. Letettem a gyümölcsös tál mellé, aztán ma rászántam magam, hogy kipróbáljam. Utánanéztem a neten, hogy lehet elkészíteni, aztán belevágtam.  Az avokádót kettévágtam, a magját kivettem, aztán a puha húst (mert az elmúlt 1-2 nap alatt megpuhult) egy kanállal kikanalaztam egy tányérba. A puha hús illata leginkább a sárgabarackra emlékeztetett, a színe gyönyörű zöld volt, olyan könnyen össze lehetett nyomni és kikeverni villával, mint egy margarin krémet. Megkóstoltam ízesítés nélkül is, kicsit savanykás, de semmi különös íze nem volt. Az internetes instrukciók alapján sóval, fokhagyma helyett kevés fokhagyma granulátummal, pici őrölt borssal és majdnem egy szál zöldhagymával ízesítettem. Kikevertem, és margarinnal megkent zsemlére kentem (a keverő villával, így elég rusztikus lett), de csak keveset mertem rátenni, hátha nem lesz jó :). Tetejére is tettem még néhány újhagyma karikát, és egy nagy szelet kettévágott paradicsommal díszítettem. Aztán jött a kóstolás... És meg kellett állapítanom, hogy ez  biza  finom!!!  Nekem legjobban a tojáskrémre hasonlít, egy kis citrusos mellékízzel. Gyorsan megettem még egy zsemlét, azt is vékonyan kentem, hogy más is kóstolhassa.





Avokádókrémes szendvics

4 megjegyzés:

  1. Már én is csináltam avokádó krémet.Most mennék egy csevegős avokádó zsúrra!!!Köszi!!!

    VálaszTörlés
  2. Na ez olyasmi amit én sem próbáltam eddig, éppen úgy idegenkedek tóle mint te, de ha azt mondod, hogy finom, akor én is kipróbálom ahogy hozzájutok ilyen gyümölcshöz.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szeretem az avokadót, rendszeresen szoktam venni, sőt saját nevelésű avokadó növényeim is vannak, ha érdekel itt megnézheted http://trollakonyhamban.blogspot.com/2011/06/minifarm-update.html Nem hinném, hogy valaha is gyümölcsöt hoznának, de nagyon szépek:) Én magában is megeszem, csak úgy kiskanállal kieszegetem a héjából.

    VálaszTörlés
  4. Mellissina2 - hát ezt még az este mind megettem (bocsi), de legközelebb várlak!

    Kati - Nekem ízlett a család többi tagja meg sem kóstolta, mert nekik "túl zöld" volt. Legkisebbikem Barátnője épp csak megnyalta, de neki nem jött be, nem baj, több maradt nekem. :)

    Trollanyu - mostmár én is elmondhatom, hogy szeretem :). Megnéztem a palántáidat, tényleg fura, hogy az egyik dupla akkora!!

    VálaszTörlés