2011. június 29., szerda

Tejszínes párolt karalábé átalakított maradék húsokkal



Gyönyörű,  hatalmas, zsenge karalábékat sikerült vennem még a hét végén, ma ezekből készült az ebéd. A megtisztított  4 db karalábé 1,5 kg volt.  Kockára vágtam, majd zepter edényben,  2-3 evőkanálnyi vaj,  1 evőkanál Flóra margarin, és 1 dl víz  hozzáadásával párolni kezdtem. Ízesítettem 2 fehér kanál ételízesítővel,őrölt  borssal, és forrás után, fedő alatt puhára pároltam kb. 35 perc alatt. Amikor már ehetően puhának érzetem, öntöttem rá 1 kávéscsésze 30 %-os tejszínt, és meghintettem egy kis csokornyi apróra vagdalt petrezselyem és zeller zölddel, majd addig pároltam tovább fedő nélkül, magas hőfokon, míg a tejszín teljesen eltűnt alóla. 
Amíg főtt a karalábé, a húsokat is elkészítettem. Tegnapról maradt másfél pulykacomb, ezt éles késsel lefejtettem a csontról, a benne lévő szívós inakat is kiszedtem, és a húst falatnyi darabokra vágtam, bele egy serpenyőbe. Adtam hozzá egy löttyintésnyi olajat, és 1-1,5 dl forró vizet, kevés csirkefűszert, és tűzhelyre tettem, hogy jól átsüljön. Addig sütöttem, míg az alatta lévő víz elpárolgott, és a hús zsírjára sült. 
Ugyanígy jártam el a hétvégén sütött sertéssült maradékával is, azt is vékony csíkokra vágtam, serpenyőbe raktam, pici olajat és vizet öntöttem rá, és kevés sertéssült fűszerrel ízesítve ugyanúgy átsütöttem, mint a pulykahúst. Tálalásnál a karalábékupacok egyik oldalára pulykasültet, másik oldalára sertéssültet raktam. Nagyon finomra sikeredett ez a "maradékeltüntetős" ebéd is :D !!





Tejszínes párolt karalábé átalakított maradék húsokkal

9 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta amit kreáltál és finom is abban biztos vagyok!
    Játszani hívlak gyere nézd meg!

    VálaszTörlés
  2. A maradékhasznositás hive vagyok én is, a karalábé meg nagyon finom és egészséges:)

    VálaszTörlés
  3. Az előbb már írtam, de nem tudom hova küldte... Szóval, ezt ki fogom próbálni, nagyon jónak tűnik!:) Csak ilyenkor már mindig félek, hogy "fás" a karalábé...

    sherpa

    VálaszTörlés
  4. Kedves Éva! Köszönöm, a játékba hívást is!! Szívesen játszom! :)

    Trollanyu - jól sikerült átalakítás volt, így mind elfogyott, a karalábéval együtt. :D

    Gallov - Sherpa - Szerencsére ez nem volt fás, csak nagyon finom :)

    VálaszTörlés
  5. Szeretem, amikor én is fel tudom használni a maradékokat, nem mindig sikerü, de te remekül összehoztad.

    VálaszTörlés
  6. Maria, nagyon ügyes vagy és kreatív.
    Nagyon jól néz ki az étel, biztosan finom is volt:)

    VálaszTörlés
  7. Ilyen hasznosítás nálunk is elég gyakori, főleg, ha már ráuntunk valamire, akkor felfrissitjük :)
    Guszt a karalábéd, csak az én epén nem díjazza :(

    VálaszTörlés
  8. Köszi kedves Roza és Viki! Szerencsére a mi epénk még bírja :)

    VálaszTörlés