2011. június 16., csütörtök

Sertéssült párolt káposztával és hagymás krumplival



Az elmúlt 1-2 napban nem volt kedvem nagyokat alkotni a konyhában. Úgy tűnik minden erőmet elvette a telihold. Ma már jobb volt egy kicsit, jobban ment a házi munka, kitakarítottam a földszintet, és "rendes" vacsorát főztem, hogy meleg étel várja későig dolgozó, valamint munka után horgászó családtagjaimat. A mélyhűtőben néztem szét, mert vásárolni nem tudtam elmenni. Találtam egy csomó csirke mellcsontot, 4 szárnyat, és csirke filézésből származó combcsontokat. Ezekből jól bezöldségelve csirkelevest főztem, zepter gyorsfőző fedővel szokásos jelzések után 8 perc alatt, aztán félrehúztam a fazekat és hagytam magától visszaesni a "pöcköt". Másik fazékban főztem meg a csigatésztát, 1,5 liter vízben, amelyben feloldottam egy hühnersuppe húsleves kockát és 1 jó púpos kanál szitált ételízesítőt, majd a levest rászűrtem a tésztára. A leveshúsokat és zöldségeket külön tálon tálaltam. 
Második fogásnak sertéssültet készítgettem. Szintén a mélyhűtőben találtam egy csomag sertéshúst abból, amit még Menyem Testvérééktől kaptunk "kóstolóba", amikor itthon voltak Fiamék. Nagyobb darab sertéshúsok voltak benne, amiket jól átöblítettem, sertéssült fűszerkeverékemmel, sóval, és fokhagyma granulátummal behintettem, kicsit állni hagytam, és alufóliával lefedve jó 2,5 órán át sütöttem, aztán kikapcsoltam a sütőt, és benne hagytam a húsokat, hogy ne hűljenek ki, mire a család hazaér. Nagyon finom szaftos pecsenye lett belőle. 1-1 húsdarabot több kisebb szeletre tudtunk vágni. Párolt káposztával és hagymás krumplival alkotott frenetikusan finom hármast. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Párolt káposzta: 1 fej káposztát  megmosás után szép vékonyra vágtam, kevés sóval megszórva zepter edénybe raktam. Pici olajat öntöttem rá, majd megszórtam 2 teáskanál cukorral, tettem rá 4-5 evőkanálnyi 10 %-os ecetet, 2-3 deci vizet, és elkezdtem puhára párolni. Közben néha megkóstoltam, és kis ecettel és édesítőszerrel még után-ízesítettem. 
A hagymás krumplihoz megtisztítottam kb. 10 db közepes krumplit, megmostam és kockára vágtam. 1 fehér kanál sóval és kb. 1,5-2 dl vízzel főni tettem egy lefedett zepter lábasban. Amikor felforrt, takarékon folytattam a főzést. Közben apróra vágtam 1 fej hagymát, kevés olajon megdinszteltem, őrölt borssal megszórtam és a főtt krumplit összekevertem a borsos dinsztelt hagymával. 





Sertéssült párolt káposztával és hagymás krumplival

7 megjegyzés:

  1. Finom vacsival vártad a családot.:)

    VálaszTörlés
  2. Ez aztán nagyon finom és guszta menű! Nagyon szeretem a káposztát a sültekhez! Szoktam én is gyakran csinálni.

    VálaszTörlés
  3. Köszi Éva! Mi is nagyon szeretjük :D

    VálaszTörlés
  4. Ezt most nekem is készítetted!
    Csak azt a finom káoosztit sajnálom, hogy nem tudtam megkostolni. OHH!!

    VálaszTörlés
  5. Hú Marika,ez nagyon finom lehetett,szilveszterkor ettem utoljára,van még egy pici?:-)

    VálaszTörlés
  6. Ditta - tényleg finom volt, legnagyobb örömömre mind elfogyott :) bocsi :D

    VálaszTörlés