2011. június 2., csütörtök

Paradicsomos káposzta sült csirkével és törtkrumplival






Amióta házasok vagyunk, én még nem főztem paradicsomos káposztát. A múlt héten láttam egyik kedves blogtársamnál, és úgy megkívántam, direkt vettem egy szép fej új káposztát, hogy abból megfőzöm ezt a rég elfeledett fogást. De nem volt túl nagy bizalmam családom befogadókészségét illetően, ezért csak fél fej káposztából főztem meg. Nem is tévedtem túl nagyot, csak Férjem kóstolta meg, és én, a gyerekeknek nem tetszett. Ők maradtak a sült csirkénél, törtkrumplival, biztos, ami biztos. A paradicsomos káposzta hozzávalói:

 - fél fej új káposzta, vékonyra vágva

 - pici só (1-2 csipet)

 - 1 liter 100 %-os paradicsomlé

 - 1,5-2 kávéskanál folyékony édesítőszer / vagy cukor ízlés szerint

 - kevés őrölt bors

 - 1-1,5 csapott fehér kanál szitált ételízesítő / vagy ízlés szerint

 - 1,5 csapott evőkanál rétes liszt

 - kevés olaj (2-3 evőkanálnyi)

 - 1-2 teáskanál sűrített paradicsom

 - 1-1,5 dl víz


A káposztát megmosás után felszeleteltem, meghintettem kevés sóval, és a paradicsomlével főni tettem. Ízesítettem ételízesítővel, őrölt borssal, édesítőszerrel és néhány percig fedő nélkül, majd fedő alatt takarékon, puhára főztem. Amikor megpuhult, zsemle színű rántást készítettem a lisztből és olajból, majd azon forrón a paradicsomos káposztához öntöttem, jól elkevertem és kiforraltam. Tettem hozzá még kevés vizet, és sűrített paradicsomot, 8-10 perc forralás után  sült csirkével és tört krumplival tálaltam. Nekem nagyon ízlett, bár nem erre az ízre emlékeztem, az enyém nem volt olyan édes, vizes, inkább ízes. Férjem is megkóstolta, és legnagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy ez finom :). Kétszer szedett belőle. Olyan boldog voltam, hogy elmondhatatlan :D


A hozzá tálalt sültcsirkét most Tesco szárnyasfűszerrel ízesítettem, és zsiradék hozzáadása nélkül sütöttem sütőpapírral kibélelt tepsiben, először alufólia alatt, majd fólia nélkül szép pirosra ropogósra. A kockára vágott krumplit kevés sóval ízesített vízben főztem puhára, utána saját főzőlevével és margarinnal kevertem ki. Amíg a hús sült, elkészült a törtkrumpli is, és a paradicsomos káposzta is. Nagyon finom vacsoránk volt.


És már a szülinap sem nyomasztott :D






Paradicsomos káposzta sült csirkével és törtkrumplival

4 megjegyzés:

  1. Én sem ettem még soha paradicsomos káposztát, de nem néz ki rösszul, a törtkrumpliba én még tejet is szoktam tenni, isteni krémes állaga lesz tőle.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Kati! A krumplipürébe én is szoktam tejet, vagy tejfölt tenni, de a törtkrumpliba nem. Most a paradicsom mellé nem akartam :D

    VálaszTörlés
  3. A paradicsomos káposztát nagyon szeretem, de még törtkrumplival sosem ettem.Köményt nem teszel a káposztába?Finom lesz tőle nagyon.

    VálaszTörlés
  4. Ahogy írtam, több mint 32 éve nem főztem és nem ettem. Akartam bele tenni őrölt köményt, aztán elfelejtettem :) Hiába, az ember esze, mint a szita, ha megöregszik! :) Törtkrumpli meg azért volt, mert tudtam, hogy a fiúk biztos meg se kóstolják a paradicsomos káposztát, aztán Apa is szedett ezt-is, azt-is, én meg leutánoztam, és jó volt együtt. :)

    VálaszTörlés