2013. február 9., szombat

Zöldborsós csibemáj



Csibemájas receptek után kutattam a neten, és találtam is egy nagyon tetszőt ITT. Én kisebb mennyiséget készítettem, mert csak Apával ketten ebédeltünk itthon.

Ezeket használtam hozzá: kevés olaj, 1 fej hagyma, 30-35 dkg csibemáj, kb. 15 dkg mirelit zöldborsó, 1 csapott evőkanál rétes liszt, kb. 5-6 dl forró víz, 1 fehér kanál majoranna, 1-1 csapott fehér kanál só és fűszerpaprika, kevés őrölt bors.
Köret: 1 liter forró víz, 1 csapott fehér kanál só, 1 főzőtasak (12,5 dkg) paraboiled rizs 1 fehér kanál majoranna. 
 
Először a rizs főzővizét forraltam fel, majd sóval ízesítettem és beleraktam a főzőtasakos rizst.
Utána megtisztítottam és felaprítottam a hagymát, majd a májról levágtam a felesleges részeket, és felcsíkoztam. Kevés olajon megdinszteltem a hagymát, aztán ráraktam a májat. Addig pirítottam, míg élénk színét elvesztette. Ekkor megszórtam liszttel, őrölt borssal, fűszerpaprikával, majorannával, elkevertem, és felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje. Beletettem a sót, a forró vízzel leöblített zöldborsót, és addig főztem, míg a borsó is megpuhult  (kb. 10-15 perc).
Amikor a rizs teljesen megduzzadt és kitöltötte a főzőtasakot, jól lecsepegtettem, tálra tettem, és egy fehér kanálnyi majorannát kevertem bele, majd kis kávéscsészébe nyomkodtam és tányérokra borítottam. Köré szedtem a finom szaftos zöldborsós csibemájat és már ehettünk is. Az egész nem tartott tovább 20-25 percnél, és olyan finom volt, hogy hihetetlen. Tartottam tőle, hogy a máj a főzés alatt megkeményedik, de nem!! Májas ételben most ez viszi nálam a prímet, de Páromnak is nagyon bejött!!
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése