2011. július 21., csütörtök

Halfasirt balinból



Legnagyobbikom tegnapelőtt és tegnap is zsákmánnyal tért haza, tegnapelőtt egy gyönyörű süllőt akasztott, tegnap este pedig két balint. A süllőt eltettem péntek estére, addig még kigondolom, mi legyen belőle, a balint viszont kifiléztem, lebőröztem, összevágtam, aztán apró lyukú húsdarálón kétszer ledaráltam. Ez a hal olyan szálkás, hogy másként szinte ehetetlen,  ilyen módon, fasírtnak elkészítve azonban gond nélkül meg lehet enni, olyan, mintha nem is halból készült volna. A kétszeri darálás után (Arra figyelek, hogy a darálóban, a "rosta" mögött maradt halpépet nem rakom bele, mert az tele lehet szálkával!! Inkább picivel többet dobok ki, mint szálka kerüljön bele!!) ugyanúgy készítettem és fűszereztem, mint a húsból készült fasírtot. Most a darált balin súlya 74 dkg volt, ehhez megáztattam 2 és fél zsemlét, aztán az áztatott zsemléket kicsavartam, hozzáadtam 1 tojást. Így az alapmassza súlya  1 kg 15 dkg volt. A fűszerezése pedig: 2 fehér kanál és még kanálhegynyi ételízesítő, 2-3 kávéskanál fokhagyma granulátum, 1 kávéskanál őrölt bors, 1/2 kávéskanál őrölt kömény, kevés chili por, 1 púpos fehér kanál fűszerpaprika. A fűszerekkel jól összedolgoztam a masszát, azután jól letakarva a hűtőbe tettem, hogy összeérjenek az ízek. Vacsorára, szokásos módon forró olajban sütöttem ki a balinfasírtokat, hagymával, ketchuppal, mustárral, paradicsommal  - és aki akarta zsemlével - ettük. Nagyon finom vacsoránk volt!!





Halfasírt balinból

6 megjegyzés:

  1. Halfasírtot még soha nem készítettem, de nagyon tetszik. :D

    VálaszTörlés
  2. Még ilyen szót (halfajtát), hogy balin nem is hallottam soha! És még halfasírtot sem ettem, de az elmúlt pár napban annyi helyen olvastam halfasírtról, hogy most már ideje megpróbálni.
    Ez nagyon guszta....

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta a tálon,de sajnos ami hal,az nálam szóba sem jöhet,amióta többször szálka akadt a mandulámba,és futás a gégészetre,azóta nincs az az esemény amiért halat tennék a számba!
    Egyébként nagyon kínálja magát!!!!

    VálaszTörlés
  4. Petra - ha van horgász ismerős, érdemes kipróbálni :)

    Mónika - lehet, ha nem lenne a Fiam nagy ho-horgász, én se hallottam volna róla. Én nem láttam még halfasírtot a neten, de amióta a gyerek hazahozza ezt a szálkás halfajtát, mindig így készítem el, és mindig nagy sikere van. Soha nem találtunk még benne szálkát :)

    mellissina2 - Az biztos, hogy a halat óvatosan kell enni, nem egy rohanós kaja!! Mindig mondom a családnak is, hogy a halban nem szabad megbízni.
    Igyekszem azért mindig úgy kifilézni a halat, (ill. ebben az esetben filézés után kétszer daráltam), hogy biztos egyetlen szálka se maradjon benne.

    VálaszTörlés
  5. Igen, tényleg finom, és az a legjobb benne, hogy nem kell a szálkákat keresgélni, mert NINCS benne!!

    VálaszTörlés