2011. július 20., szerda

Harcsa vacsora

Hosszú, fogás nélküli időszak után Legnagyobbikom harcsával tért haza vasárnap este. Tisztítva hozta, ezért nekem más feladatom nem volt, jól megmosni, kifilézni és eltenni a hűtőbe. Szüleimnek már régebben megígértem, hogy viszünk friss halfilét, ha végre fog valamit az Unokájuk, de erre csak most került sor, a hosszú szünet után. A halfilé felét elvittük, a másik fele maradt nekünk. Tegnap este a megmaradt 8 szelet  halfiléből és a hal gerincéből-fejéből  készítettem vacsorát. Utóbbiakból eredetileg halászlét akartam főzni, de tegnap délután meggondoltam magam. Az alsó úszósort tövénél ollóval levágtam a halgerincről és a reszelős gerebenfogat is kivágtam a fejből, (ezeket jól bezacskózva betettem a mélyhűtőbe, majd a szemétszállítás napján rakom a kukába, mert különben rövid idő alatt elviselhetetlen szag terjengene a ház körül), a húsos gerincet és fejet megsóztam, fokhagyma granulátummal és őrölt borssal megszórtam, és kis ideig állni hagytam. Aztán a mikró crisp tálját kikentem kevés margarinnal, beleraktam a befűszerezett halat, rá is tettem a margarin darabkákból,  és crisp-grill fokozaton először 12 percig, majd még 5 percig sütöttem. Olyan finom, szaftos fokhagymás hal lett belőle, hogy ihaj! (Crispes mikró hiányában természetesen sütőben is elkészíthető, csak figyelni kell, hogy ne száradjon ki). A bőr és szálka nélküli halafiléket sörtésztában sütöttem meg, köretnek petrezselymes újkrumplit készítettem. Fényképet most nem készítettem, orly módra készült étel már van a blogon, a fokhagymás hal meg nem volt olyan fotogén, mint amilyen finom volt.

5 megjegyzés:

  1. Isteni finom lehetett...:))

    Csöppnyi kis unokád Ádám, hogy van?

    VálaszTörlés
  2. Az volt :)!!
    Köszönöm kérdésed, jól van, szépen fejlődik, ügyesen szopizik, már több, mint 3,6 kg (Több, mint 30 dkg-ot hízott). Ngyon nyugodt kisbaba, de ez biztos is, mert mi még csak tegnap láttuk a kis szemecskéjét nyitva Skype-on keresztül, eddig mindig aludt, amikor megmutatták. Menyem szerint Tomika kíván több figyelmet, mióta a kicsi megvan. Nagy segítség, hogy Nászasszonyunk már június közepe óta ott van, így sokat segít a gyerekek körül. Mi sajnos csak szeptember végén tudunk kiutazni :(

    VálaszTörlés
  3. Biztos finom volt, de én nem szeretem a harcsát. De a tengeri halakat annál inkább:)
    Gratulálok a pici unokádhoz, legyen benne sok örömetek:)

    VálaszTörlés
  4. Hmm..harcsa,régen ettem már,nagyon finom falat:)

    VálaszTörlés
  5. trollanyu - kinek ez, kinek az ízlik jobban. Mi nagyon szeretjük, és mindig nagyon várjuk, hogy nagy Horgászunk zsákmányt hozzon. Kifilézem, lenyúzom, leszedem róla az összes zsíros részt, csak a színtiszta ízletes filé marad. Nagyon finom :)
    Köszönjük a gratulációt, biztosan sok örömünk lesz, akárcsak a nagyobbikkal:)

    Aleda: tényleg az! Egy morzsányi sem maradt belőle :D

    VálaszTörlés