2011. július 18., hétfő

Kapros tökkrémleves buggyantott tojással






Ma liszt nélküli tökfőzeléket szerettem volna készíteni, az nem jött össze, helyette ez az ízletes, tartalmas leves sikeredett. Aki a tökfőzeléket szereti, ezt is szeretni fogja.

Hozzávalók:

  1 kisebb zsenge főzőtök

  2-3 evőkanálnyi vagdalt kapor (a mélyhűtőből)

  szitált ételízesítő ízlés szerint

  1 nagy pohár kefir

  1/2 nagy pohár tejföl, 12 %-os

  2 db tojás

  annyi víz, hogy a sűrű krémleves legyen


A megtisztított, megmosott, magjától megfosztott tököt nagy lyukú reszelőn lereszeltem, ételízesítővel és kaporral ízesítve főni tettem egy zepter lábasban. Szépen el is főtt alóla a kioldódó leve. Aztán rátettem a kefirt és tejfölt, ekkor újra levet engedett, de hiába forraltam, ez nem akart alóla eltűnni. Ezért azt gondoltam, ütök bele két "buggyantott" tojást. Nem kavargattam, szépen összeállt a fehérje, megfőtt a sárgája, de csak nem sűrűsödött be az ételem, ezért arra gondoltam, összeturmixolom. Úgy is lett, így már jó sűrű tökpürét kaptam. Ekkor jött az ötlet, legyen leves belőle. Ezért még annyi vizet öntöttem hozzá, hogy kellemes krémleves állaga legyen, visszatettem egyet forrni, után ízesítettem egy kevés szitált ételízesítővel, és kellemesen krémes, savanykás, tartalmas levest kaptam. Melegen és langyosan  is nagyon finom volt, holnap behűtve is megkóstolom. Nekem nagyon ízlik. (Sajnos családtagjaim közül csak középső Fiam szereti a tökfőzeléket, a többiek nem, ezért ezt sem kóstolták meg, de nem baj, több marad nekem :)! )

4 megjegyzés:

  1. Ez meg a női kaja, nem tudják ezek a fiúk, mi a jó:) Nekem jöhetne egy nagy tányérral.

    VálaszTörlés
  2. Ugye, hogy nem? Szívesen megkínálnálak!! :D

    VálaszTörlés
  3. Mária!!
    Soha nem ettem ilyen levest,így ha megkérlek,nyitom az ablakot,és egy tányérral kérek szépen! köszönöm!

    VálaszTörlés
  4. Én is most készítettem először, de biztos nem utoljára, mert minden hőmérsékleten (jéghidegen is!!) isteni :D. Oké, megy :D!

    VálaszTörlés