2011. május 10., kedd

Mini lángosok és krumplis-sajtos pogácsák





Délután rám tört az alkotási vágy, sürgősen valami kelt tésztát kellett sütnöm, még akkor is, ha nem diétás. Vasárnapról maradt kb. 2 adag krumplipürém (ami csak margarinnal volt kikeverve), ez felhasználás után kiáltott. Úgy voltam vele, lesz ami lesz, és nekifogtam találomra. A krumplit összeturmixoltam fél liter meleg vízzel. Kb. 1,5 dl tejet megmelegítettem a mikróban, utána beleütöttem 1 tojást, tettem bele 4 kávéskanál kristálycukrot, jól elkevertem, és belemorzsoltam majdnem két egész Lidl-s élesztőt. Hagytam, hogy felfusson. Közben 1 kg finom lisztet hozzáöntöttem a krumpli masszához és a mikróban megmelegítettem. Amikor az élesztő felfutott, hozzáöntöttem a krumplis liszthez, tettem hozzá 1 egész és 1 csapott fehér kanál sót, és elkezdtem összeállítani. Nagyon finom, meleg, lágy tésztám lett, de kellett még bele kb. 20 dkg finom liszt és egy löttyintésnyi olaj. Finom langyos, lágy tésztává állt össze, lágyabbra hagytam, mint szoktam. Letakartam, és kb. 20 percig kelesztettem. Amikor már megemelte a törölgető ruhát, lisztezett asztallapra borítottam,  kb. 2 cm magasra ellapigattam  a kezemmel, majd egy közepes pohárral (kb. 6-8 cm átmérőjű) kiszaggattam.  Az első 20 db-ot sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam, és további 20 percig kelesztettem, majd megkentem kevés sóval elhabart tojással, és megszórtam reszelt sajttal. Mielőtt a szaggatást elkezdtem,  200 fokra kapcsoltam a sütőt, hogy felmelegedjen, mire megkel a pogácsa. Kelesztés után szép aranyszínűre sütöttem.







Persze a többi tésztát is kiszaggattam (18 db lett) és hagytam még kelni kicsit, amíg olajat melegítettem a sütéshez, és a maradék tésztából mini lángosokat sütöttem. Nem túl nagy lángon, hogy mindkét oldalukon szépen megpirosodjanak. Amikor megsültek, konyhai törlővel bélelt tálra szedtem őket, de nem sokat töltöttek ott, mert ahogy sültek, úgy ettük. Apa csak sóval, legkisebbik fiam tejföllel-sajttal, én sóval fokhagymával. Már csak a maradékot tudtam lefényképezni, mert az elsők úgy eltűntek, mintha nem is lettek volna.







A pogácsám olyan finom puha és ízletes lett, holnap ebből akár reggeli szendvicset is tudunk  készíteni,





Krumplis-sajtos pogácsák

5 megjegyzés:

  1. Kellett nekem ide jönnöm, most nem tudok elaludni...
    Az eszem mint azon a finom lángosokon jár. Ajaj!!!

    VálaszTörlés
  2. Bocsi! De nagyon finomra sikeredett :) Én nagyon belaktam belőle, már vettem be egy bilagitot. Megettem vagy öt lángoskát (szerintem most egy tucat vámpírt is el tudnék riasztani, mert jó fokhagymásan ettem :) ) és megkóstoltam egy pogit is, mennyei lett mindkettő. Úgy látszik nem kell pontos recept, ez a kelttésztám jobb lett, mint bármelyik szakácskönyvi!

    VálaszTörlés
  3. Szívesen ebédeltem volna nálad!A bilagiton is megosztoztunk volna legfeljebb!:-)

    VálaszTörlés
  4. Örömmel látnálak! Ha szükséges lenne, a bilagiton is osztozhatnánk :)

    VálaszTörlés
  5. Én egy évben egyszer kívánom meg a lángost és az most volt :)

    VálaszTörlés