2011. november 27., vasárnap

Mai ebédünk: Filézett pontyhalászlé és káposzta húsgombócokkal és apróhússal







Mai ebédünk igazán rendhagyó volt. Legalábbis ilyen párosításban még soha nem tálaltam ezeket az ételeket, de most így alakult és végül is mindkettő nagyon finom volt. A filézett ponty halászlét még tegnap megfőztem, a szokásos módon, passzírozott alaplével, amibe aztán belekerült a haltepertő elkészítése után megmaradt  lesózott pontyfilé és a pontytej. 










A második fogást Roza néhány napja született bejegyzése inspirálta, úgy ráéheztem a húsgombócos káposztára. Ilyet már én is főztem régebben, receptje itt megtalálható. Most csak kicsit kevesebb hozzávalóval készült, és életemben először vecsési savanyú káposztát használtam hozzá.


Hozzávalók: 2 cs. (1 kg/db) vecsési savanyú káposzta, 1 cs. (75 dkg) sertéslapocka , 2 kisebb fej hagyma, kevés olaj, 3 evőkanál rétes liszt, 4 fehér kanál (csípős) fűszerpaprika, kb. 1-1,2 liter forró víz.


A húsgombóchoz: 2 cs. (1 kg) 30 %-os darált hús, 1 főzőtasak (12,5 dkg) paraboiled rizs, 1 egész nyers toját, 2 és 1/3 fehér kanál szitált ételízesítő, 1 kávéskanál őrölt bors, 1/2 kávéskanál őrölt kömény, 2-3 kávés kanál fokhagyma granulátum,  2-3 fehér kanál fűszerpaprika. Ebből a mennyiségből 14 db húsgombóc lett.


A káposztát és a húsokat is akciósan sikerült beszereznem a Lidl-ből :). Az elkészítés menete nem változott. Kb. 1 óra 45 perc alatt készült el és nagyon finom lett :).















9 megjegyzés:

  1. A képosztából jól be tudnék lakni, a pontyot inkább meghagyon nektek:)

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikus ételek, gyönyörű képek.
    Jöhet mindkettő, csak nem egyszerre, mert ha csak rájuk nézek már jóllakom.

    VálaszTörlés
  3. Tartalmas ebéd, egyenként is ütős.

    VálaszTörlés
  4. nagyon szeretem a halászlét, a tiéd nagyon gusztusos

    VálaszTörlés
  5. Nagyon guszta mind a kettő, én most inkább a halászlevet kérném!

    VálaszTörlés
  6. Kérlek ne válogassatok!
    Itt minden nagyon finom, Mária olyan kívánatosra tudja elkészíteni , hogy nem lehet nemet mondani.

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm a kedves hozzászólásokat, szívesen küldenék kóstolót mindenkinek.
    Tudom, hogy különös párosítás volt, de nem volt kedvem másik levest főzni.

    VálaszTörlés
  8. Nálunk Szenteste van halászlé, amit Apukám készít, az általa kifogott balatoni pontyból! Nagyon guszta a Tiéd is!

    VálaszTörlés
  9. Bors and Pepper - Nálunk elég gyakran van halászlé és egyéb halételek is, mert Legnagyobbikom lelkes horgász, rendszeresen ellátja a konyhát friss tiszai hallal :)!!

    VálaszTörlés