2011. november 17., csütörtök

Pizzafűszeres csirkeszárnyak ugyanolyan tepsis krumplival










Nagyon egyszerű, de annál finomabb vacsorát készítettem ma, pizzafűszeres csirkeszárnyakat ugyanolyan tepsis krumplival. 3 csomag akciós két ízületes csirkeszárnyat vettünk még tegnap a Lidl-ben. Ma ebből készült a vacsora. A szárnyakat gáz fölött lepörzsöltem kicsit, hogy ne legyen rajtuk semmi oda nem való, aztán jól átmostam, sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam, majd mindkét oldalát megszórtam sóval és szintén Lidl-ben kapható pizzafűszerrel. Alufóliával letakartam, és 180 fokra előmelegített légkeveréses sütőbe a legalsó sínre toltam. Köretnek egy nagy szűrőnyi krumplit pucoltam, megmostam, kockára vágtam, azt is sütőpapírral bélelt tepsire öntöttem, és a szárnyhoz hasonlóan sóval és pizzafűszerrel ízesítettem, kevés olajjal meglocsoltam, jól elkevertem és lefedés nélkül ezt is a sütőbe tettem, alulról a 4. sínre. Fél órányi sütés után a két tepsit megcseréltem, és további fél óráig sütöttem, majd a húsról levettem a fóliát, a sütőt 275 fokra állítottam és még kb. 15 percig így pirítottam a szárnyakat és a krumplit. Ketchuppal tálaltam. Nagyon finom volt!!









3 megjegyzés:

  1. Nagyon gusztán kelleti magát a tányéron:) Jó ötlet, a fiúk nálunk is imádnák. Raktározom az ötletet.

    VálaszTörlés
  2. Szeretem az ilyen 2 az 1-ben megoldást, mert azon felül, hogy nagyon finom, egy energiaforrással megvan a hús is, és a hozzávaló köret is. A sütőpapírnak köszönhetően pedig a mosogatás sem horror többé :)

    VálaszTörlés
  3. Fenséges vacsitok volt.Mi is nagyon szeretjük a szárnyat.A pizza fűszertől nagyon finom lehetett a krumpli és a hús is.:-)

    VálaszTörlés