2011. január 22., szombat

Lecsós tarja rizzsel




Lecsós tarja  rizzsel

Volt itthon 8 szép vékony, nem zsíros tarja szeletem, abból készítettem el a vacsora második fogását a lecsós tarját.



Hozzávalók:


  • 8 vékony szelet kicsontozott tarja

  • kevés só

  • 2 gerezd fokhagyma

  • 2 nagy fej hagyma

  • 2 db tv paprika

  • 2 db paradicsom

  • 1 teáskanál csípős piros arany

  • 3 teáskanál paradicsom sűrítmény

  • kevés csilipor

  • 3 főzőtasak (37,5 dkg) paraboiled rizs

  • 2 liter víz

  • kevés olaj

  • 2 fehér kanál só


Először a zöldségeket daraboltam fel: a fokhagymát egészen apróra vágtam, a hagymákat négyfelé és utána felszeleteltem, a zöldpaprikákat is vékony csíkokra vágtam, a paradicsomok héját vékonyan levágtam, a húsát  felkockáztam.

Ezt az ételt is zepter sütés szabályai szerint kezdetem el készíteni. A serpenyőt felforrósítottam, amikor olyan forró volt, hogy a belespriccelt víz szétfutott, mint a higany, négyesével beleraktam a tarja szeleteket és megvártam, míg az edény elengedi  (ekkor a hús rostjai már bezáródtak). Lapáttal megfordítottam, ismét megvártam, hogy a letapadás megszűnjön, majd a serpenyő tetejére kiszedtem a húsokat és következő adaggal is hasonlóképpen jártam el.





Amikor a második adag hús is mindkét oldalán megpirult, meghintettem kevés sóval, majd visszaraktam az edénybe az előzőleg átsütött húsokat, azokat is megsóztam, rászórtam a két gerezd apróra vagdalt fokhagymát, a vöröshagymát és zöldpaprikát, majd a serpenyőt lefedve párolni kezdtem a húsokat. Amikor a rárakott zöldségek már átforrósodtak, hozzáadtam a piros aranyat, sűrített paradicsomot, kevés csiliport (mert csípősen szeretjük az ételeket) és a hámozott, kockára vágott paradicsomot (folyadékot egy cseppet sem adtam hozzá!!). Az edényt lefedtem, és egész kis hőfokon puhára pároltam ezt a finom szaftos ételt.







Közben másik edényben felforraltam 2 liter vizet, amikor felforrt, raktam hozzá egy kanálnyi olajat, 2 fehér kanálnyi sót, és a főzőtasakos rizst fedő alatt, takarék lángon megfőztem (akkor van kész, amikor a főzőtasak teljesen tele van a megduzzadt rizsszemekkel). Amikor elkészült, a rizsről a vizet leszűrtem, a zacskókat felvágtam, és kis kávéscsészébe nyomkodva, majd tányérra borítva, forrón tálaltam a rizst, a lecsós tarjával.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése